Recent Posts

Táncház

Táncház

December 12. Együttesünk adventi táncházat tartott az Olvasó Adorján termében. Az első gyertya meggyújtásakor felléptünk a városi rendezvényen. Most, gondoltuk kedveskedünk a táncolni, szórakozni vágyó közönségnek, gyerekeknek. Érdekes, népi játékokkal, énekekkel ismerkedhettek meg az első percekben. Ezt követően, közkedvelt tájegységek táncait tanították az oktatók, mint 

Kiállítás

Kiállítás

A Kis Szabad Szombat Táncegyüttestáncával indult az a kiállítás, ami az együttes 10 éves múltját foglalja össze. A tárlat megnyitóján Bukovinszky Zsolt az ÓMÉK Ügyvezetője és Fábián-Dobos Eszter Művelődési Ágazat Vezető mondott köszöntőt. A Szabad Szombat Táncegyüttes részéről, Lukács Andrea, az együttes Elnökhelyettese, Gazdasági vezetője 

Advent

Advent

Ebben az évben, Advent első gyertyagyújtásán léphetett föl csoportunk, Ózd város rendezvényén. A Kis Szabad Szombat Táncegyüttes moldvai táncokkal, míg a nagyok terenyei karikázót és csárdást mutattak be! Az Adventi forgatagban különféle kézműves termékeket, kürtős kalácsot, forralt bort és egyéb finomságokat kínáltak az árusok. Sokan eljöttek hogy közösen ünnepelhessék a karácsonyi időszak kezdetét.

Fitos Társulat

Fitos Társulat

November 19-én, Ózdon járt a Fitos Dezső Társulat. A Petőfi program segítségével mutatják be hazánk kisebb településein is kis és nagy-Magyarország táncait, kultúráját. Programjuk, a Jövőnk a Hagyomány címet kapta. Az előadás végén az Olvasó Adorján termében, táncházzal kedveskedtek a nézőknek. Jó látni azt a 

Jubileumi Gála

Jubileumi Gála

Hatalmas előkészületek, új koreográfiák, díszletek, fények! Mindennek a helyére kellett kerülnie, hogy ezen az estén egy kisebb csodát hozzunk létre! Az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület 20, a Szabad Szombat Táncegyüttes a 10 éves évfordulóját ünnepelte meg egy nagyszabású gálával. Csodálatos érzés, hogy elfogadta a meghívást 

Főpróba

Főpróba

Sok-sok hónappal ezelőtt elkezdődtek az előkészületek. megbeszélések, egyeztetések, mit is szeretnénk, hogyan lehet megvalósítani. Tudtuk, hogy a 10 év nem múlhat el úgy, hogy valami maradandót ne mutassunk az eltelt idő munkáiból. Visszahívtuk azokat a régi táncosainkat akik már nem aktív tagjai a csoportnak de ott voltak az együttes első pár évében velünk! Az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület is ott lesz a gálán akik a 20. évüket ünneplik! Az ÓMI Zenés Színház is ott lesz velünk akikkel csodálatos programokat készítettünk az évek folyamán. Zenekar, színházterem, öltözési, átöltözési lehetőségek, fények, hangok, mind-mind hozzá tartozik a közös munkához, a jubileumi gálához, amit megálmodtunk! November 7. egész napos zenekaros főpróba!

Anyák napja

Anyák napja

Május első vasárnapja az anyák napja! Különleges alkalom arra, hogy megtiszteljük azt a szeretetet, erőt és végtelen törődést, amellyel az anyák minden nap adnak. Itt az ideje, hogy hálát fejezzünk ki minden apró és nagy dologért, amit tesznek – a megnyugtató jelenlétüktől a megingathatatlan támogatásukig. 

A tánc világnapja

A tánc világnapja

Van aki egészen fiatal korban, van aki kicsit később ismerkedik össze a tánccal. Műveljük hobbi szinten, hivatásos táncosként, vagy életforma jelleggel. Szinte föl sem lehet sorolni a táncok válfaját annyi ágazata van! A tánc csoportos oktatása, tanulása nem egyedi dolog, és akik ezzel foglalkoznak sokszor 

Büszkeség

Büszkeség

Újabb sikereket tudhatunk magunkénak!

A mai napon, Miskolcon a Művészetek Házában megrendezett XIV. “Dunán innen, Tiszán túl..” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Verseny elődöntőjén rimóci lassú és friss csárdással Solymosi Ajsa és Juhász Tétény arany minősítésben, nyírségi tirpák csárdással és frissel pedig Demes Lilla és Juhász Tétény kiemelt arany minősítésben részesült! Gratulálunk táncosainknak és a felkészítő oktatóknak!

Húsvét az Orbán házban

Húsvét az Orbán házban

Nagypénteken utazott csapatunk Szilvásváradra. Az Orbán ház Helytörténeti Kiállítóhely és Archeopark udvarán kedveskedtünk műsorunkkal és egy kis táncházzal, a helyi közönségnek. Reméljük tetszett a programunk! Köszönjük a szervezőknek a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat!